Kedves Olvasók! Itt az új rééész!! Remélem már vártátok! :D Ebben a részben nagy fordulatot vesz a történet. Hogy miért? Ha elolvassátok, megtudjátok. ;) Viszont van egy rossz hírem... A blog a végéhez közeledik, már nincs sok rész hátra. :( Ha jók a számításaim, elérjük a 35-öt és még hozzá az epilógust. Szóval, remélem tetszik a rész, jó olvasást! :) Én a rész megírása alatt végig ezt a számot hallgattam, szerintem nagyon is illik ehhez a részhez. Hallgassátok ti is, amíg a részt olvassátok, végig! :) Mindkét verziót! :)
Pusszancs: Nórii :)
----------
Nem törődve semmivel, mérgesen kijöttem a szobából és az ajtót becsaptam magam mögött, majd átérve az én szobámba, ugyanezt cselekedtem. Ledőltem ágyamra, arcomat tenyereimbe temettem, s néhány perc gondolkodás után felpattantam, s kirontottam a szobából. Ez idő alatt átgondoltam, hogy mennyire nagy marha vagyok. Azért vesztünk össze, mert ÉN nem engedtem el Doncasterbe? Hogy lehettem ilyen érzéketlen paraszt? Hisz' Gina ott nőtt fel és én megtiltom neki, hogy a legjobb barátjával (aki fiú) ne menjen el?
-Gina, Gina!-szaladtam le a lépcsőn.
-Már elment.-mondta kikerekedett szemekkel Liam.
-Utána kell mennem és bocsánatot kell kérnem!-szuszogtam.
-Repülővel mennek! Valahol átszállnak és úgy mennek Doncasterbe. Meg nem mondom hol!-adta az információkat Liam.
-Kösz.-böktem oda neki.
Megmarkoltam a kocsikulcsot és az autómhoz szaladtam. Beindítottam a motort és erősen nyomtam a gázpedált, hogy minél előbb érjek oda. Nem törődve a sebességhatárral, száguldoztam, mint egy őrült. Talán őrült is vagyok. Őrülten szerelmes ebbe a lányba és nem hagyhatom, hogy elmenjen búcsú nélkül. Ne haragba váljunk el! Igazából azt sem tudom, hogy most szakítottunk-e... Egy órás út után végre a reptérre érkeztem, ahol szemeimmel gyorsan kutatni kezdtem Gina után. Szerencsémre hamar megleltem színes haja miatt. Éppen sorban álltak, már majdnem soron következtek, ezért elkezdtem kiabálni. De semmi haszna nem volt. A tömeg elnyomta az én hangomat. Kétségbeestem, hiszen már ők mutatták fel a személyiiket. Összeszorítottam szemem és futni kezdtem, át a tömegen, tolakodtam, lökdösődtem. De későn értem oda, őket már engedték a géphez, utánuk akartam menni.
-Maga mégis mit képzel? Jegy nélkül nem mehet be! És egyébként sincs tolakodás!-meresztett rám gyilkoló pillantásokat a hölgy.
-Kérem, el szeretnék búcsúzni a barátnőmtől!-kérleltem.
-Mit nem értett abból, hogy jegy nélkül nem engedhetem át? Menjen innen még mielőtt hívom a biztonságiakat! Különben is! Feltartja a sort!
Fejemet lehajtva kullogtam az üvegablakhoz és csak bámultam ki. A gép felszállt, kezemet az üveghez tapasztottam, homlokomat is nekinyomtam. Egy könnycsepp gördült végig arcomon.
-Szeretlek.-suttogtam.
A gép eltűnt. Hátat fordítottam és mentem a kocsimhoz. A reptéren végig könnyeimmel küszködtem. Úgy éreztem megszakad a szívem. Én szeretem, miért hagytam elmenni?
*Gina szemszöge*
-Gondolom várod már, hogy anyukádékkal találkozz!-törtem meg a csendet.
-Mindennél jobban!-mosolygott Louis.
-Furcsa lesz újra visszamenni. Tudom, hogy csak néhány évet voltam távol, de ez az idő egy örökkévalóságnak tűnt.-mosolyodtam el.
-Hidd el, nekem is hiányzik. Mindennél jobban.-fújta ki a levegőt.
Az út nem volt hosszú, várakozni sem kellett az átszállásnál. Nem tudom elmondani, hogy milyen érzések jártak át, amikor újra Doncasterben érezhettem magam. Az itteni emberek, az itteni MINDEN! Szerencsére
Louisék háza nem volt messze a reptértől, így hamar odaértünk. Izgatott voltam, amikor az ajtóban álltunk. Louis csöngetett. Nem mintha nem lenne kulcsa, csak szeretett volna meglepetést okozni. *Trrrr* Az ajtó már nyitódott is. Lottie állt az ajtóban.
-Louiiiiiiiiiiiiiis!-ugrott nyakába.
E név hallatán jöttek a többiek is, legvégül pedig Jay és Dan az ikrekkel.
-Gina!-ugrottak bele az én nyakamba is.
-Örülök, hogy itt vagytok!-mosolygott Jay.-Gina, téged ezer éve nem láttalak.
-Hát igen, a sors ilyen.-húztam el a számat.
-Mire vártok? Gyertek beljebb!-intett Dan.
-Hol van Eleanor?-kérdezte Daisy.
-Őőő...sajnos nem tudott jönni, ezért is jöttem én.-magyarázkodtam.
Tudom, hogy nem szép hazudni, de lehet, hogy ők még nem értenék meg.
-Nagyon örülünk neked!-ölelt meg Phoebe.
-Gina, gyere, megmutatjuk a szobánkat Fizzyvel!-fogta meg a csuklómat Lottie és húzott maga után.-Ti pedig menjetek a szobátokba és rajzoljatok egyet Ginának!-utasította az ikreket.
-Mi ilyen fontos?-érdeklődtem.
-Hol van El?-kérdezte Fizzy.
-Na jó, ti már nagyok vagytok. El és Louis szakítottak.-adtam be a derekam.
-De mégis miért?-értetlenkedtek.
-El megcsalta.-csuklott el hangom.
-Édes Istenem szegény!-kapott szájához Lottie.
-Ezért is jött ide.-magyaráztam.
-Köszi, hogy elmondtad.-mosolygott Fizzy.
Lementem Louishoz, aki nyugodtan ült az asztalnál.
-Beszéltél anyukáddal?-kérdeztem.
-Igen, elmondtam nekik mindent.-bólogatott.
Ahogy ezt kimondta az ég mintha leszakadt volna, elkezdett ömleni az eső. Vihar lett. Az este gyorsan eltelt, ideje volt a lefekvésnek. Már mindenki megfürdött, én pedig Louist a szobájában vártam. Bejött, mosolygott.
-Akkor megyek aludni. A vendégszobában alszom. Jó éjszakát!-kacsintott.
-Biztos? Nem én kéne ott aludjak?-aggodalmaskodtam.
-Nem! Te itt alszol!-parancsolt rám.
-Rendben. Akkor jó éjt!-mosolyogtam.
-Jó éjt!-már majdnem becsukta az ajtót, amikor egy hatalmasat dörgött az ég, én pedig megugrottam erre.
-Louis! Nem maradnál itt?-vörösödtem el.
-Szeretnéd?-mosolygott pimaszul.
-Igen.-motyogtam.
-Akkor maradok!-nyújtotta ki a nyelvét.
Először ő bújt be a paplan alá, majd én. Közelebb jött hozzám és magához húzott, kezét derekamon tartotta. Fejét belefúrta a párnába. Elkezdett simogatni, mellemet kezdte el masszírozni. Erre muszáj volt felkuncognom. Szembe fordultam vele és megcsókoltam.
-Akarod?-suttogta, miközben kék szemeitől olvadoztam.
-Mindennél jobban!-mondtam úgy, hogy már csak pár centi volt ajkaink között, de ezt a távolságot hamar meg is szüntettem.
Fölém mászott és nem is habozott, rögtön nekem esett. Könnyű dolga volt, mivel éjszakára nem vettem fel melltartót, így azzal már nem kellett küszködjön. Az alsóneműtől meg sem szabadulva hatolt belém. Minden egyes tolással érintette a g-pontomat és ezzel a "mennyországban" érzetem magam. Maga volt a gyönyör. Miután végzett, fáradtan borult mellém és csak szuszogásunkat lehetett hallani. Nekem ő kell!
-Gina, Gina!-szaladtam le a lépcsőn.
-Már elment.-mondta kikerekedett szemekkel Liam.
-Utána kell mennem és bocsánatot kell kérnem!-szuszogtam.
-Repülővel mennek! Valahol átszállnak és úgy mennek Doncasterbe. Meg nem mondom hol!-adta az információkat Liam.
-Kösz.-böktem oda neki.
Megmarkoltam a kocsikulcsot és az autómhoz szaladtam. Beindítottam a motort és erősen nyomtam a gázpedált, hogy minél előbb érjek oda. Nem törődve a sebességhatárral, száguldoztam, mint egy őrült. Talán őrült is vagyok. Őrülten szerelmes ebbe a lányba és nem hagyhatom, hogy elmenjen búcsú nélkül. Ne haragba váljunk el! Igazából azt sem tudom, hogy most szakítottunk-e... Egy órás út után végre a reptérre érkeztem, ahol szemeimmel gyorsan kutatni kezdtem Gina után. Szerencsémre hamar megleltem színes haja miatt. Éppen sorban álltak, már majdnem soron következtek, ezért elkezdtem kiabálni. De semmi haszna nem volt. A tömeg elnyomta az én hangomat. Kétségbeestem, hiszen már ők mutatták fel a személyiiket. Összeszorítottam szemem és futni kezdtem, át a tömegen, tolakodtam, lökdösődtem. De későn értem oda, őket már engedték a géphez, utánuk akartam menni.
-Maga mégis mit képzel? Jegy nélkül nem mehet be! És egyébként sincs tolakodás!-meresztett rám gyilkoló pillantásokat a hölgy.
-Kérem, el szeretnék búcsúzni a barátnőmtől!-kérleltem.
-Mit nem értett abból, hogy jegy nélkül nem engedhetem át? Menjen innen még mielőtt hívom a biztonságiakat! Különben is! Feltartja a sort!
Fejemet lehajtva kullogtam az üvegablakhoz és csak bámultam ki. A gép felszállt, kezemet az üveghez tapasztottam, homlokomat is nekinyomtam. Egy könnycsepp gördült végig arcomon.-Szeretlek.-suttogtam.
A gép eltűnt. Hátat fordítottam és mentem a kocsimhoz. A reptéren végig könnyeimmel küszködtem. Úgy éreztem megszakad a szívem. Én szeretem, miért hagytam elmenni?
*Gina szemszöge*
-Gondolom várod már, hogy anyukádékkal találkozz!-törtem meg a csendet.
-Mindennél jobban!-mosolygott Louis.
-Furcsa lesz újra visszamenni. Tudom, hogy csak néhány évet voltam távol, de ez az idő egy örökkévalóságnak tűnt.-mosolyodtam el.
-Hidd el, nekem is hiányzik. Mindennél jobban.-fújta ki a levegőt.
Az út nem volt hosszú, várakozni sem kellett az átszállásnál. Nem tudom elmondani, hogy milyen érzések jártak át, amikor újra Doncasterben érezhettem magam. Az itteni emberek, az itteni MINDEN! Szerencsére
Louisék háza nem volt messze a reptértől, így hamar odaértünk. Izgatott voltam, amikor az ajtóban álltunk. Louis csöngetett. Nem mintha nem lenne kulcsa, csak szeretett volna meglepetést okozni. *Trrrr* Az ajtó már nyitódott is. Lottie állt az ajtóban.
-Louiiiiiiiiiiiiiis!-ugrott nyakába.
E név hallatán jöttek a többiek is, legvégül pedig Jay és Dan az ikrekkel.
-Gina!-ugrottak bele az én nyakamba is.
-Örülök, hogy itt vagytok!-mosolygott Jay.-Gina, téged ezer éve nem láttalak.
-Hát igen, a sors ilyen.-húztam el a számat.
-Mire vártok? Gyertek beljebb!-intett Dan.
-Hol van Eleanor?-kérdezte Daisy.
-Őőő...sajnos nem tudott jönni, ezért is jöttem én.-magyarázkodtam.
Tudom, hogy nem szép hazudni, de lehet, hogy ők még nem értenék meg.
-Nagyon örülünk neked!-ölelt meg Phoebe.-Gina, gyere, megmutatjuk a szobánkat Fizzyvel!-fogta meg a csuklómat Lottie és húzott maga után.-Ti pedig menjetek a szobátokba és rajzoljatok egyet Ginának!-utasította az ikreket.
-Mi ilyen fontos?-érdeklődtem.
-Hol van El?-kérdezte Fizzy.
-Na jó, ti már nagyok vagytok. El és Louis szakítottak.-adtam be a derekam.
-De mégis miért?-értetlenkedtek.
-El megcsalta.-csuklott el hangom.
-Édes Istenem szegény!-kapott szájához Lottie.
-Ezért is jött ide.-magyaráztam.
-Köszi, hogy elmondtad.-mosolygott Fizzy.
Lementem Louishoz, aki nyugodtan ült az asztalnál.
-Beszéltél anyukáddal?-kérdeztem.
-Igen, elmondtam nekik mindent.-bólogatott.
Ahogy ezt kimondta az ég mintha leszakadt volna, elkezdett ömleni az eső. Vihar lett. Az este gyorsan eltelt, ideje volt a lefekvésnek. Már mindenki megfürdött, én pedig Louist a szobájában vártam. Bejött, mosolygott.
-Akkor megyek aludni. A vendégszobában alszom. Jó éjszakát!-kacsintott.
-Biztos? Nem én kéne ott aludjak?-aggodalmaskodtam.
-Nem! Te itt alszol!-parancsolt rám.
-Rendben. Akkor jó éjt!-mosolyogtam.
-Jó éjt!-már majdnem becsukta az ajtót, amikor egy hatalmasat dörgött az ég, én pedig megugrottam erre.
-Louis! Nem maradnál itt?-vörösödtem el.
-Szeretnéd?-mosolygott pimaszul.
-Igen.-motyogtam.
-Akkor maradok!-nyújtotta ki a nyelvét.
Először ő bújt be a paplan alá, majd én. Közelebb jött hozzám és magához húzott, kezét derekamon tartotta. Fejét belefúrta a párnába. Elkezdett simogatni, mellemet kezdte el masszírozni. Erre muszáj volt felkuncognom. Szembe fordultam vele és megcsókoltam.
-Akarod?-suttogta, miközben kék szemeitől olvadoztam.-Mindennél jobban!-mondtam úgy, hogy már csak pár centi volt ajkaink között, de ezt a távolságot hamar meg is szüntettem.
Fölém mászott és nem is habozott, rögtön nekem esett. Könnyű dolga volt, mivel éjszakára nem vettem fel melltartót, így azzal már nem kellett küszködjön. Az alsóneműtől meg sem szabadulva hatolt belém. Minden egyes tolással érintette a g-pontomat és ezzel a "mennyországban" érzetem magam. Maga volt a gyönyör. Miután végzett, fáradtan borult mellém és csak szuszogásunkat lehetett hallani. Nekem ő kell!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése